Üdvözlünk az Initial Drifters driftcsapat honlapján!
Az Initial Drifters csapat 2004-ben alakult Budapesten, több autó-, és autóversenyzés-szerelmes fiatalember részvételével. Akkoriban még csak szórakozásból összegyűltünk parkolókban, közutakon, vagy ahol éppen lehetett keresztben közlekedni kicsit.
A csapat története:
Póra Norbert és Kiss Gábor találkozásával indult el a csapat, bár akkor még inkább csak baráti társaság szerveződése.
2004 egy nyári estéjén Gábor a budaörsi Pr@kt1k3R parkolójában tesztelte frissen vásárolt kincsét, egy Toyota Corolla AE86-ot, természetesen keresztben. Itt találkoztak először Póra Norberttel, aki az élmény hatására nemsokkal ez után vásárolt magának egy ugyanilyen autót, melyet gyönyörűen felújított. Teltek múltak a hónapok, mikor egy szép napon, a két autó összetalálkozott a közúton, és ekkor megalakult a "kéttagú" csapat. A budaörsi körforgalmak, és parkolók rémei lettek, együtt csúszott a piros, és a fehér Hachiroku esténként.
A további tagok megismerése az interneten zajlott, fórumokon keresztül először virtuálisan, később személyesen is. Ahogyan a tagok közösen elindultak az ország útjaira, kezdetét vette a magyarországi "Hashiriya", azaz az illegális utcai driftelés. 2005-ben több helyszínen szerepeltek az autók, és a sofőrök (JAPfest, Toyota találkozó,...).
Ez év nyarán egy akkori jelentős tuninggal foglalkozó újság - a MaxiTuning, később TopTuning - felkérte a srácokat egy fotózásra, a turai vásártér területén. Ekkor a csapat már 7 tagot számlált, és a fotózáson 6 darab Hachiroku villantott vissza a vakuba. 2005 májusában indult az index.hu fórumán az első magyar drift topik is, ahol a hazai érdeklődök sorban érkeztek, és hamarosan megszerveződött a közösség, mely a mai, hazai driftélet alapjait teremtette meg.
Ez év novemberében hivatalosan is megalakult az Initial Drifters sportegyesület.
2005.11.12-én rendeztek egy edzést az Euroring versenypályán, melyet az index.hu fórumán összegyűlt emberek szerveztek, és bonyolítottak, így már legális keretek között mehettek együtt az autók, természetesen még mindig - és mindig - keresztben. Bazsó Gábor "Karotta" beszámolója
2006.05.06. Kecskemét és az Első Magyar Drift Nap.
Közel 3000 néző, és 37 versenyző volt jelen. Az Initial Drifters csapat ezen versenyen 4 versenyzővel képviseltette magát. Szintén Bazsó Gábor tollából egy beszámoló.
Ezen dátumtól napjainkig a csapat részt vesz a hazai driftélet, és driftversenyzés világában, több tagunk a driftversenyek rendezéséhez kötődő feladatokat lát, vagy látott el.
A csapat magját képző emberek nagyrésze a mai napig is tagunk, és létszámunk is bővült azóta. Jelenleg 18 egyesületi taggal rendelkezünk, és 5 aktív versenyzővel, akik a Magyar Bajnokságban versenyeznek.
Az Initial Drifters csapat tagjai elkötelezett hívei a japán autómárkáknak, és a japán stílusú driftelésnek, mivel a sport gyökerei is japánból erednek.
Kellemes időtöltést!





























